Archívum

2006/12 Magyar Asztalos és Faipar 125 - Nagy Zoltán

A keze aranyat ér

Győr agglomerációjában a sokorói dombvidék utolsó nyúlványain helyezkedik el Écs község, amely sokaknak csak kellemes lakóhelyül, másoknak vállalkozásuk helyéül is szolgál. Schreiner Károly mindkettőt itt találta meg a Hegyaljai úton, ahol jelentős területen, festői környezetben fogott hozzá életműve felépítéséhez. A neves fafaragó művésszé és asztalos belsőépítésszé avanzsált háromcsaládos fiatalember és a Schreiner Fa- és Kézműipari Kft. neve, mára a határokon túl is jól cseng. Magánemberek, egyházak, karitatív szervezetek, iskolák, óvodák látogatják, adnak munkamegbízást, vagy éppen mondanak köszönetet munkájáért, segítőkészségéért. Fantasztikus keze és érzéke van a faragáshoz, rajzoláshoz, pályázatíráshoz, valamint kiválóan gondolkodik és szervez. Tiszteletet parancsol, és példátlanul eredményes eddigi életpályája…

A tradíció kötelez

A Schreiner család és a fa viszonya évszázadokkal korábban kezdődött, hiszen az anyai ági felmenők között voltak kádárok és édesapja is asztalosmester. Ez, mintegy 400 évre visszamenően olyannyira igaz, hogy a kádárszerszámok egy része megmaradt még az 1600-as évekből. A nagyrédei gróf hordóüzemében dolgoztak a Bakonyban – a mai Réde községben – ahova kisvasúton hozták a dongaanyagot, majd ugyanígy szállították el a kész hordókat. Aztán az 1800-as évek végén Amerikában próbáltak szerencsét, ahol egy sajnálatos üzemi robbanásban vesztették életüket, csak a nagyapa élte túl gyerekként a tragédiát, majd a rokonok hozták haza és nevelték fel. Persze ez már történelem, de talán genetikai köze lehet az unoka pályaválasztásához, a fa iránti szeretetéhez és kötődéséhez. Schreiner Károly a fa illatát, a gépek zaját annyira megszokta, hogy az meghatározóvá vált számára. Nem lehetett
A keze aranyat érkérdés a pályaválasztás, hiszen rajzolt, festett és faragott, s ez utóbbi volt, ami igazán megkülönböztette a társaitól. Azon kívül, hogy játékokat faragott, 10–12 évesen már kisebb bútorokat, használati tárgyakat készített, s korán megízlelte az alkotás örömét. Két kisvésővel képes volt Vuk, a mesefigurafejéthitelesenmegfaragni,környezete csodálatára. Kézügyessége tehát adott volt, amit képzőművészeti iskolában szeretett volna továbbfejleszteni. Számos rajzpályázatot nyert és rengeteget faragott is. Meghatározó élményeként említi azt az őrségi kirándulást, ahol egy idős, figuratívmunkákat készítő fafaragómester szobrai nagyon megérintették. Talán éppen attól kezdve fejlesztette autodidakta módon a faragási ismereteit, és kezdett folyamatosan alkotni. Végül asztalos szakmunkásnak tanult Győrben és később, 1998-ban természetesen mestervizsgázott is.

Faragó katona

Kézügyessége a katonaságnál is lenyűgözte parancsnokait. Nem sokat katonáskodott a kiképzés után, mert a rendszerváltás idején csak a magyar címer faragása is kitöltötte volna az idejét, városcímerek, katonai laktanyák relikviái kerültek ki a keze alól. Ehhez bizony haza kellett járni alapanyagokért és a munkavégzés előkészületei miatt is. Jutalmazni nem tudták másként, mint a katonai fűrészüzemből kapott egy teherkocsi fűrészárut, amiből dolgozhatott.
Aztán asztalos szakmával szabad szellemi foglalkozású vállalkozóként fafaragással kezdett dolgozni – pontosabban alkotni – a civil életben, kiállításai voltak, fafaragókat látogatott, hogy továbbképezze magát. Nem adta át mindenki önzetlenül a tudását, különösen, amikor a fogékonyságát felfedezték. A próbálkozás évei voltak ezek, de mindenképpen a minőség jegyében. A faragásoknál és az asztalos végtermékeknél is a finomságdominált:akerekített élek, a selymes tapintás. Ha ebben az időszakban –1997–98-ban – nem lettek volna értő és igényes, fizetőképeskülföldi megrendelők, akkor a vállalkozás megfeneklett volna. Egy felsőmarón kívül csak a faragó kéziszerszámok voltak a vállalkozásában, ami erősen korlátozta a lehetőségeket. Mindent kézzel kellett előkészíteni, megmunkálni, meg a barátok gépei mellett kuncsorogni egy kis segítségért. Közben folyamatosan vizsgálgatta a lehetőségeit, hogy az asztalosság, a fafaragás vagy a falusi turizmus irányába kellene-e kitörni.

A pályázatok segítettek

Amilyen pályázat csak létezett, azt Schreiner Károly megpróbálta kihasználni a maga javára, mert annyira nem állt rendelkezésére más forrás. Tizenöt pályázatot írt eddig, amelyek mindegyike sikeresnek bizonyult kisebb-nagyobb mértékben. A SAPARD, az AVOP kiírásait, a Széchenyi-pályázatot, és szinte az összes vidékfejlesztési pályázatot tanulmányozta és pályázott, ahol csak esélyt látott. A beadványokat saját kezűleg készítette és készíti ma is. Hisz abban, hogy ha nem sablonos, tömegpályázat készül, hanem értelmes, egyéni törekvések érződnek ki belőle, akkor nagyobb esély adódik a nyerésre. Így jutott támogatáshoz asztalosipari gépekre, amelyekkel komolyabb lendületet vehetett a vállalkozás. Hasonlóan jól jött a pályázati segítség a bemutatóterem építéséhez, mert a fafaragásokat e nélkül nagyon nehéz megismertetni. Még a családi ház építését is megelőzte, hiszen ezt kívánta meg a fontossági sorrend, mert üzleti szempontból kevésnek bizonyult a vásárokon, kiállításokon való megjelenés. A kiállítóterembe visszajáró vendégek jönnek, akiknek a hely szelleme, nyugalma, hangulata is sokat számít döntéseik meghozása előtt. Az elmúlt tíz évben kialakult és egyre bővül az a vevőkör, amelyik elismeri, megbecsüli és vásárolja Schreiner Károly nagy gonddal elkészített munkáit, legyenek azok faragott használati tárgyak, szobrok, domborművek vagy éppen bútorok.

Végtelennek tűnő lehetőségek

Mintegy 30 m szintkülönbséggel bír az 1 hektáros családi „birtok”. Meglehetősen meredek domboldalban fekszik, és káprázatos kilátást biztosít a pannonhalmi várra, ill. főapátságra. Ez sem elhanyagolható szempont a falusi turizmus vagy éppen az alkotói ihletnyerés szempontjából. Az utcafronton kapott helyet az 50 m2-es bemutatóterem, mögötte a 250 m2 -es műhely, amelyben a legkorszerűbb asztalosipari gépek – mint pl. hőprés, túlnyomásos felületkezelő kamra, nagynyomású festékszóró – segítik a munkát, az anyagok előkészítését, megmunkálását. A járólapos padozat mellett automata porelszívó rendszer, nyáron klímaberendezés, télen forgácstüzeléses automata kazán működik, így ez a munkahely joggal szolgál rá a „látvány bemutatóműhely” címre.
Schreiner Károly számára rendelkezésre áll egy kisméretű, világos panorámás alkotóhelyiség – egy kis szentély –, ahol egyedül maradhat gondolataival, ahonnan kizárhatja a külvilágot, ahol valóban alkothat. Alatta pedig, csak a gyerekek részére készül rövidesen egy kisméretű kézművesműhely, amely nélkülözi az ipari jelleget. A telken felfelé haladva a családi ház található, felette pedig a faanyagok tárolására szolgáló 220 m2 raktárépület áll, 3 m3 kapacitású vákuumszárítóval. Így biztosított az értékes faanyag szakszerű tárolása és szükség szerinti kíméletes szárítása. Még feljebb haladva – a térkővel kirakott parkosított területen – található a 12 fős vendégház, amely esetenként alkotótábor, máskor vadászház funkciót kap a vendégek érdeklődési körétől függően. Találkozhat tehát a kézművesoktatás és a falusi turizmus funkciója – a terveknek megfelelően – úgy, hogy komfortosan érzi magát a vendég.
Az épületek mindegyike környezetbarát külsőt visel, a tájba illő zöld tetővel. Ami felépült, közvetve a vidékfejlesztés céljait hivatott megvalósítani. Megkomponált hely – mondhatnánk –, ahol minden m2-nek tudatosan kialakított funkciója van. Ami merész tervként tíz éve fogalmazódott meg, az mára gyakorlatilag megvalósult. Most az ötéves elképzelések következnek, mert mintha nehezebb lenne az előrehaladás, a gazdaság megakadt gépezete miatt.

Becsben tartott munkaerő

A munka hat alkalmazottal folyik, akik jó kezű asztalosok, faragók, közülük néhányan már Schreiner Károly tanítványai. Magukba szívták mellette a munka szeretetét és az alkotás örömét. Ez utóbbira nagy szükség van, mert a munkák egy része valóban alkotás a szó szoros értelmében. A komfortjuk teljes, munkakörülményeik nagyon jók, csak a munkára koncentrálhatnak. Olyannyira, hogy néha még a munkaidő is elmosódik. Van előmenetelük, szakmai fejlődésük előtt nincsenek korlátok és az anyagi boldogulásuk is garantáltan biztosított. Mindegyikük asztalosként kezdett, sokszor menet közben fertőződnek meg azzal a művészi hajlammal, ami a munkák elkészítéséhez kell. Mindebből alig vettek észre valamit, csak azt érezhették egy idő után, hogy fontos, értékes és eladható, amit nagy munkakedvvel, tisztes ellenszolgáltatásért tesznek. Ilyen munkaerőt a piacon találni nem lehet, ezért kellett/kell tanulókkal foglalkozni és kinevelni az értő, ügyes munkaerőt. Schreiner Károly ma is szívesen foglalkozik tanulókkal, akik rendre hálásak neki és akár közepes képességekkel is éltanulóvá válnak, ami a tanítást minősíti.

Magas minőség

A tevékenység kettéválik a minőségi egyedi asztalosmunkára és a fafaragásra. A két elválónak látszó szakterületet mégis összeköti az aprólékos alaposság, a munka kiváló minősége. Ahol csak lehet, a hagyomány, a régi elemek, motívumok beszöknek az új termékekbe. Emellett okvetlenül meg kell jeleníteni a fa melegségét minden munkában, legyen az egy étterem belsőépítészeti megoldása, nyílászárók, esetleg több generációs konyha- vagy szobabútorok. A tömörfa dominál (kb. 90%-ban), sajátos formavilággal, ami egyedivé teszi a termékeket. Előfordul, hogy érkezik megbízás 400–500 m2 alapterületű családi házak teljes belsőépítészeti munkáira, máskor kisebb fontos munkákkal kell beérni. Az igényesség azonban jellemző, az éllécezett vagy furnérozott ajtók nemritkán igény szerinti intarziaberakással készülnek, ami bizony már a szakma csúcsa felé tendáló munka. Előfordul a bútorkészítés és a fafaragás ötvözete egy-egy munkánál, hiszen a faragott ajtólapok vagy akár az antik bútorok díszítőelemei komoly kihívásnak számítanak. Emellett a bútorrestaurátorok is gyakran jelentkeznek ilyen igénnyel. Persze akad egy kis bérfurnérozási, bérszárítási munka is, és van külön képkeretezés. Folyik szükség szerint viaszolás, politúrozás, vagyis a régi céhes munkák mindegyike azzal a hat alkalmazottal és négy tanulóval, akik a dolgozói létszámot adják. A munka fél évre mindig garantált, tehát csak a minőségre kell koncentrálni.

Zsűrizett faragott termékek

Schreiner Károly fafaragóműhelyében csak a Népi Iparművészeti Tanács által zsűrizett termékek készülnek. 2000-ben kapta meg az Ezredforduló Kézművesmestere címet, vannak remekmű díjas munkái, de vásárdíjakat is szerzett és szinte állandó jelleggel kiállításokon, kamarakiállításokon szerepel a mindössze 35 esztendős fiatalmester.
A népi fafaragásokon belül a rábaközi telibe faragások, a domború faragás és a kristálymetszés – ami az ékrovás egy szebb változata – kelendő leginkább. Ezen kívül kedveltek a díszítő jellegű vadászmotívumok, amelyek gyakran dombormű jellegűek és a fegyvereken kívül a bútorokon is megjelennek. Az egyházi témájú faragások szintén egy külön területet jelentenek, szobrokkal, domborművekkel és nem utolsósorban restaurálási munkákkal. A fiatalmesterkülönmegemlíti,hogya faragásainál a fizikaitörvényszerűségeken alapuló természetesség dominál, minden momentumot úgy szeret ábrázolni, ahogyan az életben is látjuk.
A faragás legyen precíz – mondja – a szimmetria pedig valóban legyen meg, ahol szükséges. Egy nagyívű egyházi faalkotás – mint pl. a keresztút ábrázolása – vagy más, világi témák vélhetően évszázadok múltán is láthatóak lesznek, ami nagy örömmel és büszkeséggel tölti el. Éppen ezért tartja fontosnak minden apró részlet különös gonddal történő kimunkálását. Alkotásainál nem színezi a fát, inkább úgy válogatja össze a fajokat, hogy legfeljebb csak antikolni kelljen a hatás kifejezőbb elérése érdekében.
Gyakorlatilag mindenféle fával dolgozik, de vannak kedvencek, ill. a színek határozzák meg a fajok variációit. Écs környéke gazdag fafajokban, mintegy 40-et is fel lehet lelni. Előfordulnak 4–500 éves madárberkenyék, 2–300 éves kecskerágók, de a gyümölcsfák széles arzenálja is megtalálható, csakúgy, mint a juhar, hárs, dió stb. A fűrészesek sokat segítenek, ha találnak valamit szólnak, de a környékbeliek is jelzik, ha van a birtokukban valamilyen izgalmas alapanyag.
Ebből következik, hogy jelentős tőkehányad áll alapanyagban ahhoz, hogy az aktuális munkához mindig a legalkalmasabb fa álljon rendelkezésre.

Szívügye az oktatás

Három gyermeke – két fiú,egykislány– hasonló hangulatú családban, de sokkal gazdagabb szakmai miliőben nő fel, több olyan impulzust kapnak, ami a fával, a művészettel, a munkával kapcsolatos. Egyébként pedig imádja a kíváncsi tekintetű gyerekeket, mert látja bennük a fogékonyságot a fa, a faragás iránt, és egyben a művészet folytonosságának csíráját. Ezért ragad meg minden alkalmat arra, hogy foglalkozzon velük, ezért hajlandó elmenni és kézművesoktatást tartani bárhol. Évente pedig mintegy 800 óvodás és iskolás gyerek csoportos látogatását fogadja kézművesfoglalkozásokon műhelyében. Ennek hozadéka, hogy ebben a térségben már most sokkal több gyerek dönt az asztalos és fafaragó mesterség mellett és érez vonzerőt a kézművesség iránt. Erre nagy szükség van, mert az iskolákban eltűntek a technikatermek, a gyerekek kézügyességének fejlesztése sokadlagos kérdéssé vált. Ezért nagyon hasznos, ha egy távoli család akár egy hétvégére beszállásol és kézügyességfejlesztő barkácsolással tölti el az időt Écsen, és kirándul is egyet a környező helyeken. Az ilyen árbevételekből jut karitatív tevékenységre is, hiszen Schreiner Károly a Gézengúz Alapítványon keresztül, a rendellenességgel született gyerekek részére tart évente gyakorlattal egybekötött fafaragásbemutatót, amely meghatározó élmény számukra. De említhető a Kenyérfesztivál is, ahol szintén a gyerekekkel való törődés a lényeg. Schreiner Károly az ipartestület művészeti szakosztályának tagja, a kézműveskamarában vezetőségi tag, ami azt jelzi, hogy társadalmi funkciókat is szívesen vállal amellett, hogy az oktatásból, a művészet pártfogolásából maximálisan kiveszi részét és nem mellesleg csúcsra járatja a vállalkozását. Hogy honnan van az energiája mindehhez? Talán a gyerekek tiszta érdeklődése szabadít fel benne ekkora energiát. De lehet, hogy egy önszerveződő asztalosközösség klaszterbe tömörülésének sikere duplázza az erejét. Amikor kikapcsolódik, akkor vadászni indul. De ott is a ritka fafajokat figyeli,apuskáktusánakrajzolataingondolkodik, vagy éppen egy régi álma – egy minden részletre kiterjedő fafaragó szakkönyv kiadása – foglalkoztatja, miközben élvezi örök szerelmével, a természettel való megbonthatatlan együttlétet.

Nagy Zoltán